Vashosszúfalui Tájház

2024.06.17

A Vashosszúfalúi tájház magántulajdonban van, de tulajdonosa és üzemeltetője a jegyző asszony, így szoros együttműködés van az önkormányzattal is, de a helyi civilekkel is. Az 1800-as évek végén épület ház berendezése leginkább nagymamáink világát eleveníti fel. Kérésre van lehetőség tárlatvezetésre. Szívesen rendeznek kis helyi termék vásárt néhány környékbeli termelővel, kézművessel. Ezek általában 1-1 rendezvényhez kapcsolódnak. A tájházhoz közeli épületükben van kemence, amely alkalmas kenyér- vagy langalló sütésére. E mellett számos kézműves terméket készítenek, amit kínálni tudnak, vagy kézműves foglalkozás során bemutatni a készítésüket. Kapcsolatban állnak környékbeli szolgáltatókkal, attrakció gazdákkal. A tájház látogatására előzetes bejelentkezés alapján van lehetőség. Bejelentkezés: +36 20 529 4710

Fél napos program: 

Néhány óra eltöltése Vashosszúfaluban igazi falusi élményt jelenthet. A tájház megtekintésével indul a program, szakvezetéssel, majd a tájháztól nem messze langallósütéssel folytatódik, amelynek hagyományát a helyiek mutatják be. Természetesen az elkészül ételt el is fogyasztjuk. Előzetes bejelentkezés alapján min. 5 felnőttel indul a program. Célcsoport: idősek, hagyományok iránt érdeklődők

 A csomag ajánlott meghirdetési ára: 5 000 Ft/ 14,5 EUR/ fő 

Egy napos program: 

Az egész napos program keretében ezúttal egy újabb kerékpáros túrát ajánlunk különféle élményekkel. Ez a Tájismereti Élménytúra a kék túra útvonalán közelíti meg a tájházat. Az Oszkói szőlőhegyről indul a túra és oda is érkezik vissza. Itt – amellett, hogy szintén van egy tájház – megfelelőek a körülmények a vendégfogadáshoz, akár szállást is igénybe lehet venni, előzetes egyeztetés alapján kerékpár bérlésre is van lehetőség. A túra első állomása tehát az Oszkói szőlőhegy. Szervezett túra keretében itt egy vezetett sétára és az itt található tájház megtekintésére nyílik lehetőség. A résztvevők ezután a Szajki tavaknál tesznek egy pihenőt, ahol igény szerint, saját költségen lehetőségük van a helyi büfé kínálatából választani. (Nyáron a tóban fürdeni is lehet.) Ez után a Vashosszúfali tájház a következő megálló. Itt a félnapos programhoz hasonlóan a ház meglátogatása és langallósütés a program. (Ez utóbbi, persze, el is fogyasztható.) A visszaúton Csehmindszenten érdemes megállni, mely ismert búcsújáró hely, templomát és a Mindszenty emlékházat is sokan felkeresik. Az emlékház előzetes bejelentkezés alapján látogatható. Bejelentkezés: +36/20/9842-166. Felnőtt belépő: 1 000 Ft/fő, nyugdíjas, diák, csoportos (15 fő felett) belépő: 600 Ft/fő.) Innen visszatérnek a résztvevők Oszkóba. A túra önállóan is végig járható, de 10 főtől már érdemes bejelentkezni a Vidéki Értékturizmus Kft-nél, és ők megszervezik a különböző szolgáltatások elérhetőségét és gondoskodnak túravezetőről is. Célcsoport: fiatalok, gyermekcsoportok (nagyobb gyerekekkel), családok nagyobb gyerekekkel, baráti társaságok, aktív kikapcsolódást kedvelők A csomag ajánlott meghirdetési ára: 9 500 Ft/ 27,5 EUR/ fő 2. kép: A fenti túra hozzávetőleges útvonala Forrás: bikemap.net 

Több napos program: 

A többnapos program keretében egy kis hétvégi "Mindent bele!" csomagot ajánlunk, amely többféle szálláshely igénybevételével is megvalósítható. Megszállhat a látogató akár Bükön a Hotel Piroskában is, vagy akár Sárváron, de választható a programnak is részét képező valamelyik helyszín Patyi Étterem és Hotel vagy a Csodaszarvas Tájpark is. 1. nap: Megérkezés a térségbe, szállás elfoglalása, a szálláshely adta lehetőségek kihasználása, séta a környéken. 2. nap: A nap indításához (egyéni utazással) a Rábapatyi piac meglátogatását javasoljuk (minden szombat délelőtt helyi termék piac 8:00-12:00), majd utazás (egyénileg) a Csodaszarvas Tájparkba. Rövid körbenézés után közös utazás Körmendre (Csodaszarvas Tájpark kisbuszán (8 fő) és, szükség esetén, Simonics Géza körmendi taxissal (6fő) ), ott ebéd a Fő tér vagy annak közelében (egyénileg választva és fizetve). Ezt követően kenuba szállnak a résztvevők és visszaeveznek a Tájparkba, ahol még élvezhetik a park hely nyújtotta lehetőségeket. 3. nap: Vezetett sétával indul a program a Kissomlyón, majd a Berzsenyi szülőház meglátogatása következik Egyházashetyén (előzetes bejelentkezéssel látogatható), ebédre a Patyi étteremben kerül sor (egyénileg kiválasztva és fizetve), majd ezt követi a Vashosszúfalui Tájház megtekintése és langalló sütés. (A nap során az utazás végig egyénileg történik.) Minimum 5 felnőtt, maximum 14 fővel tud indulni a program Célcsoportok: családok nagyobb gyerekekkel, fiatalok, aktív kikapcsolódást és hagyományokat, természetet kedvelők A csomag ajánlott meghirdetési ára: 16 000 Ft/ 46 EUR/ fő + szállás félpanziós ellátással + ebéd mindkét napon