Hegyhátszentpéteri Tájház

2024.06.17

A Hegyhátszentpéteri tájház a Vasi Hegyhát egyik apró csodája, melynek legfontosabb jellegzetessége a festett, faragott oromzat. Az önkormányzat kezelésében lévő tájház köré szépen lassan szinte skanzen épül fel. Jelenleg is találunk még egy fedett pajtát, egy zsúpfedeles disznóólat, egy présházat, egy árnyékszék és nem utolsó sorban egy téglafalú, cseréptetős, berendezett kovácsműhely, ahol az érdeklődők akár kovácsbemutatón is részt vehetnek, amely egyedi hangulatot, egy különleges élményt nyújt. A kovácsolás mellett lehetőség van a nemezelés, a fazekasság és a csuhékészítés, valamint népi játékok kipróbálására. A pajtában egy-egy diavetítés különleges élményt jelenthet a kicsiknek. A tájház bejelentkezéssel látogatható. Bejelentkezés: +36 30 596 63 06

Fél napos program: 

 A fél napos program keretében a tájház és a porta megtekintése mellett kézművességgel ismerkedhetnek meg a látogatók. A tájház meglátogatásakor egy kis kóstolót is kapnak a vendégek, amely helyi termékekből kerül összeállításra. A program előzetes bejelentkezéssel látogatható, 15 fizető vendégtől szervezhető. Bejelentkezés: foglalas@videkiertekturizmus.hu Célcsoport: idősebbek, baráti társaságok, klasszikus szállóvendégeknek félpanziós ellátással – pl. a Hotel Piroskából A csomag ajánlott meghirdetési ára1 : 3 000 Ft/ 9 EUR / fő 

1 napos program:

 Az egy napos program egy kellemes kerékpáros élménytúra Hegyháton a tájház érintésével. Indulás az Oszkói szőlőhegyről, a hegyen lévő Recepciótól. (Itt mosdóval és információkkal várják a látogatókat, illetve kerékpárbérlésre is van lehetőség előzetes egyeztetés alapján.) A túra a VHR1-es kerékpáros útvonalon, majd Pácsonytól a VHR2-es útvonalon halad, amiről egy rövidebb átkötéssel Hegyhátszentpéter után vissza kell térni a VHR1-re. Oszkóban területbejárással és az ottani tájház megtekintésével indul a program, majd az Olaszfai kilátóba mehetnek fel a résztvevők, aztán eltekernek a Hegyhátszentpéteri tájházhoz. A tájháznál ez 1 A csomagok esetében az árak leginkább irányadó jellegűek. Ez egyfelelől azért van így, mert az egyes részegységek folyamatosan változnak, másfelől attól is függ, hogy ki ajánlja ki őket és mit tesz még hozzá. Pl. egy hotel általi csomagajánlatban a program mellé még minimum szállás és étkezés kerül és ennek árszabását, illetve a haszonkulcsot a hozzáadott programon az egyes hotelek különböző számítási elvek szerint végzik. Az átváltásnál 350 Ft/EUR árfolyammal kalkuláltunk kerekítésekkel. A magyar tájházaknál a forint összeg, a szlovéneknél az eurós összeg az irányadó. esetben is kézműves program követi a körbevezetést, majd egy hideg ebéd következik helyi termékekből összeállítva, melyhez a frissítő is helyi termékekből kerül ki. Tovább haladva a Petőmihályfai szőlőhegyen a kápolnát érdemes következőként megtekinteni, majd a Vasvári sánc a következő célpont. Ezt követi egy (igényekhez mérten itt, vagy a Vasvári Múzeumban) rövid ismertető a város és a térség történelméről, majd a városon áthaladva visszatekernek a résztvevők Oszkóba. A túra állomásai, természetesen egyedül is végig járhatóak, de a plusz élményelemekkel gazdagított, szervezett túra megszervezéséért a Vidéki Értékturizmus Kft-t érdemes megkeresni. A szervezett és vezetett túra 10 főtől indul el. Célcsoport: fiatalok és középkorúak, családok kicsit nagyobb gyerekekkel A csomag ajánlott meghirdetési ára: 7 500 Ft/ 21,5 EUR / fő (+ igény szerint kerékpár bérlés)


Több napos program: 

A több napos program a "3 napos lecsendesülés a Hegyháton" nevet is viselheti, de kínálható 3 napos életmód táborként is az egészséges test és lélek megtartásához, visszanyeréséhez. A szállás a Hegyháton javasolt. A program során lehetőség nyílik a gyökerekhez való visszatéréshez, a test és lélek harmóniájának megőrzéséhez vagy éppen visszanyeréséhez kapnak támpontokat a résztvevők. A program 6-10 fővel indítható, a megszervezésért elsősorban a Vidéki Értékturizmus Kft-t érdemes megkeresni. A cég kérésre a szállás kiválasztásában is tud segítséget nyújtani. 1. nap: Vasvári múzeum meglátogatása, majd séta és vacsora egyéni igények szerint a városban (a csomag ára erre a napra, kizárólag a múzeumi belépőt tartalmazza). 2. nap: Indulás a szállásról kerékpárral Olaszfára, a Kneipp házba. Itt előadás a Kneipp módszerről és ehhez kapcsolódóan a házban megtalálható prevenciós lehetőségekről/eszközökről, majd közös ebéd elfogyasztása Olaszfán. Ezt követően gyógynövényes túra a környéken, amelynek során lehetőség nyílik testközelből megismerni a gyógynövényeket és azok hatásait. A túra után indulás az Oszkói szőlőhegyre, ahol lehetőség nyílik az élménypince kipróbálására 2 csapatban. Valamint az élménypince mellett piknik vacsorára kerül sor helyi termékekből. 3. nap: A Hegyhátszentpéteri tájház meglátogatása a program. Itt sor kerül a tájház és a teljes porta bemutatásár, ami egy autentikus kovácsbemutatóval egészül ki. Ezek után a tájház udvarán egy jóga óra következik, amely nem kötődik ugyan a magyar hagyományokhoz, de a mindennapi egészséges életmód részeként, a mai ember számára fontos lehet. Mindezek után a hivatalos program egy ebéddel zárul, de aki még a térségben szeretne maradni, annak a jelenlévő kollégák tudnak néhány kellemes túrát ajánlani. Célcsoport: fiatalok, középkorúak A csomag ajánlott meghirdetési ára: 15 900 Ft/ 45,5 EUR / fő + igény szerint kerékpár bérlés. Az ár nem tartalmazza a szállás és a reggelik, valamint az első napi vacsora költségét.